21 évesek lettünk!
Blackjack, avagy lapot húztunk a 21-re és Amerikában is nagykorúak lennénk: 21 éves a Van Esély! Annyira jó nekünk, hogy velünk vagytok, mindent köszönünk!
Olvassátok Breitner Péter sorait, aki pontosan 21 éve a Van Esély elnöke:
„21 év – ennyi idő alatt állítólag háromszor cserélődnek le egy szervezet alapvető alkotóelemei. Mi ennél sokkal stabilabb szervezet vagyunk!
A 21 pedig nemcsak azt jelenti, hogy már Amerikában is vásárolhatunk alkoholt, hanem: ez bizony Black Jack!
Mi nyilvánvalóan lapot húzunk a huszonegyre – de előtte itt most megállnánk egy kicsit átgondolni a honnanhovát. Mert bár sem az alkotóelemeinket, sem az alapelveinket, sem a céljainkat nem cseréltük le, legalább három különböző, meghatározó korszaka már volt a Van Esély Alapítványnak. Az utolsóhoz (jelenlegihez) pedig nagyon sok mindenkinek van közvetlen köze és szerepe e sorok olvasói közül is! Olvassátok csak végig és majd meglátjátok…
Amikor a Van Esély Alapítvány megalakult 2000-ben, egy kicsi, zárt, szakmai szervezet volt, amelyik valahogyan nagyon másképp képzelte el a hajléktalan emberek segítését, mint amire a jogszabályi, állami keretek lehetőséget adtak. Játszottunk is akkoriban a gondolattal, hogy a „Széllel szemben” (Alapítvány) elnevezés talán jobban kifejezné a lényegünket és törekvéseinket!
Mindezzel együtt a hajléktalan szolgáltatások fejlesztésére kiírt 2001-es pályázatra az „egyéb” kategória legszélére valahogy cipőkanállal beletuszkoltuk magunkat. Vártunk és nyertünk. Aztán egy évvel később – csodálkozásunkra – a pályázható kategóriák között megnyitották a „kiút támogatása egyéni szociális munkával” kategóriát. És ezzel – egy 21 éves születésnap nem a szerénykedés ideje – rendszerformálók lettünk. Aztán később, az évek során, egyre több szervezettel és szociális munkással kerültünk kapcsolatba, egyre ismertebbek lettünk, és örömmel tapasztaltuk, hogy a szemléletünkből sok minden beépül a kollégáink és a társszervezetek gondolkodásába, működésébe. Ilyenformán telt el nagyjából 10 év. Azután elkezdtek beszűkülni a hazai források és más finanszírozás után kellett néznünk. Így kezdődött el az életünk következő korszaka.
2013 és 2016 között két Norvég Civil Alap által finanszírozott programunk is volt: „Mentés Másként” és „Restart” címmel. Ezeket a Zöld Pók Alapítvány – Médiaműhellyel közösen csináltuk végig. Őket azóta is testvérszervezetünknek érezzük!
Ebben a korszakban két, a továbbiak szempontjából meghatározó dolgot tanultunk meg: Hogyan tudjuk a médiába (a közösségi médiába is) kivinni a hozzánk forduló hajléktalan emberek történeteit, problémáit és céljait úgy, hogy közben képesek legyünk megvédeni őket (totális sérülékenységükben) a médiahatások legkülönbözőbb módon lehetséges negatív következményeitől: beszólásoktól, gyűlölködésektől. Úgy, hogy mindeközben ezek a történetek élők és valóságosak maradjanak és ne váljanak a kommunikációs biztonsági játékra alapozott öncenzúra sematikusra butított internetes tucatáruivá sem. Meg kellett tanulnunk, hogyan tudjuk ezt a valóságot úgy megragadni és megfogalmazni, hogy ezekre még adománygyűjtéseket is alapozhassunk. Sokat, nagyon sokat tanultunk!
Sőt, igazi pozitív mellékhatásként azt is megtapasztaltuk, hogy a virtualitásban, esetenként élőszóban elhangzó biztatásoknak – amelyekből sokkal-sokkal több volt jelen ezekben a programokban, minta negatív megnyilvánulásokból – és a tömeges adományozásból fakadó bizalomnak micsoda ereje van a hajléktalanságból kikecmeregőben lévő emberek életében. A szociális munkás ugyanis társadalmi befogadás tekintetében eunuch. Kiváló transzmitter lehet, kiválóbbnál kiválóbb segítők dolgoztak együtt velünk az évek során, de ők maguk sem, és mi sem vagyunk képesek integrálni. Ehhez közeg kell! Egy efféle közösség viszont, ami nem csupán hajléktalanokból és szociális munkásokból áll, képes a társadalmi befogadás már-már szakrális aktusára. (Itt már közeledünk hozzád, kedves olvasónk…)
Szervezetünk harmadik életszakaszának kezdete szintén a „kiszorítósdi” következő stációjához köthető. A Mentés Másként és a Restart programjaink végeztével már nemcsak elérhető belföldi, hanem külföldi forrás se nagyon maradt számunkra. Így jutottunk el a mindenféle központilag szervezett újraelosztási forrásról – lássuk be, nem önszántunkból – leszakadva az adománygyűjtő követek segítségével szervezett forrásteremtés korszakába.
2018-ban az Új nap, új remények, 2019-ben a Swimathon kezdeményezésekhez csatlakoztunk, majd 2020-ban vettünk egy nagy levegőt, és megszerveztük a saját követes adománygyűjtésünket Tour de Chance címmel. (Most pedig: Figyelem! Figyelem! a második Tour da Chance-ra készülünk éppen.)
És most elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, hogy kifejezzünk köszönetünket és hálánkat nektek kedves követeink, barátaink, támogatóink. Rengetegen vagytok, akik munkát, pénzt, ötletet, gondolatot és a közösségből fakadó, hatni képes energiát tettétek bele azokba a célokba, amit mi 21 éve kitűztünk magunk elé. Olykor úgy gondolunk rátok, mint a részvényeseinkre, akik befektetik a magukét valamibe, amitől megtérülést várnak! Csak ez éppen nem saját zsebetekre, hanem a köz számára térül meg. Valóban megtérül, mi, veletek együtt ebben hiszünk. Ezért húzunk lapot a Black Jack-re!
Felemelő érzés, hogy már ennyien vagyunk, együtt a Van Esély Alapítvány ügye mögött: hogy minél többen kiutat találjanak a hajléktalanságból.
Na és itt van a Van Esély Alapítványt működtető kuratórium és szervező csapat (komoly átfedésekkel). Szintén indokolt szerénytelenséggel állíthatom: ebben a társaságban mindenkinek van (legalább egy) szuperképessége!
21 éves korunkra egy zárt szakmai műhelyből valódi társadalmi szervezetté váltunk. Még mindig széllel szemben haladunk, és bár a szél nem fordult meg, az idők során mégis sokan beálltak velünk egy irányba.
Széllel szemben továbbra sem lehet kényelmesen hajózni: a jövőben is komoly motorteljesítmény kell majd a haladáshoz. De nem aggódunk, mert ebben a motorban komoly teljesítmény lakozik. Mi itt mindnyájan, együtt!Eddig pedig még, egyelőre legalábbis: minél inkább szorítottak rajtunk, a civil szervezeteken, az elérhető forrásokon, annál inkább folytunk ki a szorító ököl ujjai között. Ahogy ez ilyenkor történelmileg lenni szokott. Úgy tűnik, bár „mi ki se mozdultunk Munkácsról” a Van Esély Alapítvány immár a szabadság egyik kis körévé vált. Úgy érezzük, ezt ilyen értelemben is őriznünk kell.
Szóval Kedves Támogatóink, Követeink, Barátaink, Csapattársaink! Nélkületek sohasem jött volna össze a Black Jack! Köszönjük! Folytatjuk!”
Breitner Péter