-->

Roland

Sematikusan felfestve az aszfaltra egy család két gyerekkel.

Roland önerőből szerzett villanyszerelő szakmát és már évek óta ugyanannál a cégnél dolgozik, mégis hajléktalan. Hozzánk jogosítvány megszerzéséért pályázott, hiszen ez hozzásegíti őt a több, jobb munkához.

Roland húszas évei végén járó férfi, aki párjával és két kisgyerekével kiléptető lakásban él. Napi 12 órákat dolgozó édesanyja nővérét és őt egyedül nevelte fel, édesapját sosem ismerte. Érzékeny és lelkiismeretes ember, aki már gyerekként sokat gondolkodott az élet dolgain. Kiskamaszként jó ideig depresszióval kezelték, a betegség árnya a mai napig felette lebeg, időnként elő-, előtörve. Nagyon felelősségteljesen készült a felnőtt életére, villanyszerelő szakmát szerzett és a pályázat beadásakor már 5 éve dolgozott ugyanannál a vállalkozónál, ahol nagyon szeretik őt.

Felesége a keleti határszél egyik kis falujából költözött fel Budapestre, csak általános iskolába járt, takarítóként dolgozott. Rolandnak és Biankának a kiléptető lakás előtt még nem volt önálló otthona. Sokáig Roland édesanyjával, nővérével és annak családjával éltek egy egyszobás lakásban, de nem bírták az összezártságot, úgyhogy végül családok átmeneti otthonába kerültek. Mindketten nagyon sokat dolgoztak és spóroltak, nevelgették a gyerekeiket, úgyhogy hamarosan támogatott lakásba kerültek.

Mikor 2020 tavaszán kitört a koronavírus-járvány, mindketten elvesztették a munkájukat. Roland fizetésnélküli szabadságra került, Biankát elküldték a munkahelyéről. Igyekeztünk a családot soron kívül támogatni a járványügyi korlátozások alatt anyagilag, hogy kihúzzák a munka nélküli hónapokat és közösségi gyűjtést is indítottunk a számukra. Sok-sok ember támogatta a családot pénzzel, élelmiszerrel, pelenkával, így sikerült átvészelniük a nehéz hónapokat.

Roland nyáron visszakapta a munkáját és nyáron megszerezte a jogosítványt is, így többet és önállóbban tud dolgozni. Bianka is fontolgatja, hogy pályázik majd hozzánk, mindketten nagyon fontosnak tartják a tanulást, ebben látják az esélyt a generációk óta tartó lakhatási szegénységből való kitörésre.

2022. március

Legyél Támogató!

Segítesz, hogy valaki, aki most még hajléktalan, ne legyen mindig az?

Adományoddal Te is sokat tehetsz azért, hogy mások is elindulhassanak. Ha Te hiszel bennük, azok az emberek, akik már szinte mindent elvesztettek, újra hinni kezdhetnek önmagukban.

Támogass!