-->

Csaba és Renáta

Csaba, Reni, és a gyerekek

Reniék lakástűzben vesztették el mindenüket, a három gyerekkel hajléktalanok lettek. Most mindkét szülő tanul, és keményen dolgozik.
Szeretnének mihamarabb újra saját otthonukban élni.

Reniék egy bölcsis, egy ovis és egy alsó tagozatos kisgyerekkel lettek otthontalanok, mikor teljesen leégett a lakásuk. Mindketten több generációnyi mélyszegénységet igyekeztek maga mögött hagyni, mikor megismerkedtek, és a világvégi kis faluból közös albérletbe költöztek Budapesten. Sajnos, nem sokáig tartott a nyugodt életük, a lakásban elektromos hiba miatt tűz ütött ki. Reni egy szál ruhában menekült ki a gyerekekkel a lakásból, mindenük odaveszett. Szerencsére nem sérült meg senki, de így is súlyos sokkot élt át a család. A tűz után teljesen nincstelenné váltak, így költöztek szükséglakásba, majd családok átmeneti otthonába. Három éve élnek itt, és mindent elkövetnek, hogy kikerüljenek a hajléktalanságból. Mindkét szülő dolgozik, a gyerekek nagyon szorgalmasan tanulnak a suliban.

Renáta először óvodai dajka lett a Van Esélyes pályázat segítségével, majd nemrég beiratkozott az esti gimnáziumba!

Csaba a Van Esély támogatásával éppen a jogosítvány megszerzéséért küzd, ha ez meglesz, a munkahelyén sokkal több feladatot tud majd vállalni és többet fog keresni.

Nagyon reménykednek az előrelépésben, erős, és összetartó családot alkotnak, bíznak a jövőben.

Rendkívül büszkék vagyunk rájuk, és borzasztóan drukkolunk, hogy sikerüljön kikerülniük a hajléktalanságból!

Csabáék terveit a Tour de Chance 2021 kampány során összeadott adományokból tudtuk finanszírozni. Köszönjük követeink, adományozóink, hogy mellénk álltatok és köszönjük mindenkinek, aki az 1%-ával támogatta a munkánkat!

A fotót Bihari Ágnes készítette. Hálásak vagyunk Csabáéknak, hogy hozzájárultak a fotók közzétételéhez! A dinókat és a lovacskát a gyerekek választották, mert úgy döntöttünk, ezentúl mindig letakarjuk a kicsik arcát a nyilvánosságra kerülő képeken.

2023. május

Legyél Támogató!

Segítesz, hogy valaki, aki most még hajléktalan, ne legyen mindig az?

Adományoddal Te is sokat tehetsz azért, hogy mások is elindulhassanak. Ha Te hiszel bennük, azok az emberek, akik már szinte mindent elvesztettek, újra hinni kezdhetnek önmagukban.

Támogass!